Torzsa Lajos esküvői fotós

Esküvői fotós Miskolc

Miskolc az első esküvői fotós megrendeléseim egyik fotós helyszíne volt, így erre a városra mindig jó szívvel gondolok. Manapság is sok megkeresésem van Miskolcról, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, amiből arra következtetek, hogy főképp az esküvői főszezonban kevés miskolci esküvői fotós dolgozik. Ha te is azért találtál rám, mert nem találtad meg helyben a legmegfelelőbb esküvői fotóst, akkor érdemes lesz elolvasnod az alábbi bemutatkozásomat.

Dunakeszin lakom, de a családom Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében él, így sokszor utazunk át a környéken, és rendelkezem helyismerettel.

A Dunakeszi – Miskolc távolság nem túl nagy, illetve egy szép esküvőért bárhova elutazok az országban, ráadásul kiszállási díj nélkül.

Néhány gondolat, amiért érdemes számolnod velem a miskolci esküvői fotósok között:

  • Fiatal korom ellenére 14 éve foglalkozom fotózással, így kellő tapasztalatot sikerült összegyűjtenem az elmúlt évek alatt.
  • A fotózás elsősorban autodidakta módon, és esküvői fotós workshopok tömkelegén tanultam, de eközben fotós végzettséget is szereztem.
  • Saját, egyedi látásmódom van, a munkám során kerülöm az erőltetett beállításokat, szeretem a spontán fotókat.
  • Olyan felszereléssel dolgozom, amely professzionális használatra lett tervezve, illetve minden fontos eszközből tartalékok is a rendelkezésemre állnak.
  • Az általam készített fotók utómunkálata nem a fotók javításáról, hanem a még egyedibbre varázslásáról szól.
  • Transzparens esküvői fotós árakkal dolgozom, hiszek abban, hogy az árak nyilvánosságra hozatala építi a bizalmat köztem és az ügyfeleim között.
  • Az első pillanattól országos lefedettsége volt a szolgáltatásomnak, mert nem szerettem volna egy régió keretei közé szorítani magamat. A privát életemben is szeretek utazni, és ez nincs másképp az esküvői fotózás kapcsán sem.
  • Teljesen hivatalosan és számlaképesen végzem a vállalkozásom, így ha engem kérsz fel, akkor egy legális vállalkozást támogatsz.
  • Nagyon fontos nekem, hogy az ügyfeleimmel megbízási szerződést kössek, mert ez mindkét fél részéről erősíti az elkötelezettséget.
  • Soha sehonnan nem kések, minden tekintetben a pontosság és a precizitás jellemző rám.
  • A megjelenésem konszolidált, éppen annyira szoktam sportosan elegánsan öltözni, hogy az a fotózás szempontjából előnyös legyen, de ha úgy kívánja az esküvő tematikája, akkor még elegánsabban is fel tudok öltözni.
Torzsa Lajos – esküvői fotós Miskolc – esküvői fotózás Miskolc

Kedvenc esküvői fotóim

Ajánlatot kérek

Esküvői fotós árak Miskolc

B R O N Z ​​​​​​​​​​​​​​​​​​ C S O M A G

150.000 FORINT

  • Készülődés fotózása
  • Kreatív fotózás
  • Szertartások fotózása
  • Csoportképek elkészítése
  • Külön napi kreatív fotózás lehetősége díjmentesen.
  • Fotók átadása digitálisan a WeTransfer rendszerén keresztül

E Z Ü S T ​​​​​​​​​​​​​​​​​​ C S O M A G

175.000 FORINT

  • Készülődés fotózása
  • Kreatív fotózás
  • Szertartások fotózása
  • Csoportképek elkészítése
  • A násznép fotózása a vacsoráig
  • Külön napi kreatív fotózás lehetősége díjmentesen.
  • Fotók átadása digitálisan a WeTransfer rendszerén keresztül

A R A N Y ​​​​​​​​​​​​​​​​​​ C S O M A G

220.000 FORINT

  • Készülődés fotózása
  • Kreatív fotózás
  • Szertartások fotózása
  • Csoportképek elkészítése
  • A násznép fotózása, valamint a lakodalom fotózása a menyecske tánc végéig
  • Külön napi kreatív fotózás lehetősége díjmentesen.
  • Fotók átadása digitálisan a WeTransfer rendszerén keresztül

Az ajánlat minden költséget, így a kiszállás díját is tartalmazza. Az ajánlat szombati esküvői napokra vonatkozik, attól eltérő napokra 10% kedvezményt biztosítok.