Avagy néhány gondolat magamról
Azt tudtad, hogy az esküvőd napján a párodon kívül az esküvői fotósoddal töltöd a legtöbb időt? Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen személyisége van annak az esküvői fotósnak, akinek bizalmat szavazol. Én valamennyi velem szerződő párnak bemutatkozom, ha van tíz perced, akkor olvasd el, hogy mit szoktam nekik magamról elmondani.
Kezdjük a legelején
A legfontosabb, hogy elsőként nem esküvői fotósnak definiálom magam, ami elsőre furcsának tűnhet, de a legtöbb könyvelő, vagy buszsofőr sem a szakmájának megfelelően írja le legfőképp önmagát. Habár szeretem a szakmám, szerencsém van, hogy az esküvői fotózás lehet a hivatásom, elsőként mégis férjnek, és apának definiálom magam, ezek mellett pedig barát, sportoló, borkedvelő, tanár, és sok minden más is vagyok, többek között esküvői fotós. Nincs a karomra blende, vagy fényképezőgép tetoválva, a legtöbb rólam készült fotón nem hunyorgok a kereső mögött, és lehet velem a fotózáson kívül másról is beszélni: az esküvői fotózás egyensúlyt hozott az életembe, amelyet nem akarok éppen miatta megbontani.
Fontos, hogy hiszek a házasság intézményében, ezt pedig nem az esküvői fotós énem mondatja velem. Azt gondolom, hogy a házasság egy olyan erős szövetség, amely a vér szerinti kötelékkel egyenértékű. A házasságkötés egy új család létrejöttének a pillanata, egy olyan alap lefektetése, amelyre bátran lehet egy közös jövőt építeni. A mai napig jó érzéssel tölt el, hogy jelen lehetek az ügyfeleim legfontosabb napján, és nincs az a rutin, amely ne engedne teret annak, hogy egy másodpercre ne gondoljak vissza mi nagy napunkra is. Évekig fotóztam esküvőket a házasságom előtt is, és habár a házasságkötéssel nem lettem önmagában jobb fotós, a házasság sokat tett hozzá a karrieremhez, csakúgy, mint az életem minden területéhez.
Így tanultam meg fotózni
Fiatal korom ellenére több mint tíz éve foglalkozom esküvői fotózással, gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve, hogy fényképész végzettséget szereztem. A fotózást a digitális korszakban tanultam, sosem dolgoztam filmre, ennek ellenére sok tekintetben analóg módon gondolkozok, és bár megtanultam szerkeszteni a fotókat, abban hiszek, hogy egy jó fotónak utómunkálatok nélkül is technikailag helyesnek és kifejezőnek kell lennie. Pedagógus végzettségem mellett fényképész végzettséggel is rendelkezem, de a fotózás eszenciáját nem az iskolapadban tanultam meg. Ennek ellenére azt vallom, hogy egy valamire való fotósnak kellene szakirányú végzettségének lennie, ha más nem, akkor a legális vállalkozás miatt.
A fotózást eleinte teljesen autodidakta módon tanultam, és leginkább azoktól lestem el a legtöbbet, akikkel aktuálisan egy szinten volt a tudásom. A hasonló hiányosságok, a hasonló tudásvágy összekovácsolja az embereket, nekem pedig sikerült néhány olyan tanulói partnerségeket kötnöm, amely akkoriban hatványozta számomra az ismeretek befogadását. Az alapok elsajátítása után rengeteg szakmai workshopon vettem részt, amelyek már téma specifikusak voltak, majd ezt követően jött a fényképész iskola elvégzése, amikor már gyakorlatilag kész fotós voltam. A fotózást a mai napig tanulom, mert ebben a szakmában a szinten tartáshoz is komoly erőfeszítés kell.
Említettem, hogy pedagógus vagyok, így a kellő tudás és tapasztalat megszerzése után elkezdtem fotózást tanítani, amely során gyerekeket és felnőtteket tanítok a mai napig a fotózás alapjaira, illetve tartok fotós tematikájú nyári gyermektáborokat is. A tanítás folyamatos felkészülést igényel, így az elmúlt években akaratlanul hozzájárult ahhoz, hogy elmélyítsem a tudásom, illetve a tanulók szerteágazó fotós érdeklődése miatt a komfortzónámból is gyakran ki kellett lépnem, és olyan dolgokat is meg kellett tanulnom, amelyek messze álltak a saját fotós témáimtól, de a későbbiekben mégis a hasznomra váltak. Nem félek átadni a tudást, habár néhány diákom konkurenciámmá vált az esküvői piacon, mégis nagyon büszke vagyok arra, amit elértek, és a mai napig ott segítek nekik, ahol tudok.
Miért az esküvő lett a fotós témám?
Egy korábbi nehéz hivatásom mellett kezdtem el az esküvő fotózással, illetve jegyesfotózással foglalkozni. Ekkor nagyon sok olyan ember sorsával kellett törődnöm, akik az élet árnyékos oldalára vetődtek, és ez kihatással volt az én mindennapjaimra is. Az esküvői fotózás révén végre kiléphettem a fénybe, az élet napos oldalára is: ahogy már írtam az esküvői fotózás egyensúlyt hozott az életembe. Az esküvő, mint téma azonnal megtalált engem, hiszen minden esküvő teljesen egyedi, ami biztosítja a kihívásokat és a változatosságot, de eközben minden esküvőben ott van az állandóság is, ami lehetővé teszi a felkészülést és a biztonságra törekvést. Az pedig, hogy ebben a hivatásomban is emberekkel foglalkozzatok egyfajta üzenet volt a sorstól: lehet váltanom, de a nekem kijelölt sávban kell tovább haladnom.
Én és az esküvői fotós stílusom
A pályám elején nagyon hittem abban, hogy az esküvői fotós fotóinak a minőségét a felszerelése determinálja. Mára úgy hiszem, hogy mivel kompromisszummentes felszerelés amúgy sincs, sokkal fontosabb, hogy az esküvői fotós tudása mennyire megalapozott, illetve az adott felszerelésének a használata mennyire készség szintű.
A fotózási stílusom folyamatosan alakult az elmúlt években, mert a tanfolyamok, a workshopok, a felkérések, de sokszor a saját diákjaim által gyakran értek olyan hatások, amelyek egy picit változtattak rajtam. Igyekszem az esküvői fotós trendeket is követni, de ezzel kapcsolatban próbálok nem átesni a ló túloldalára, mert azt is megtapasztaltam, hogy a túlzóan trendkövető fotók hamar kimennek a divatból, teljesen megújulni minden esküvői évadra pedig nem lehet, és nem is érdemes.
Az esküvői fotóimat professzionális Nikon rendszerrel készítem, minden egyes fényképezőgépemben egyszerre két memóriakártyára mentem a fotókat RAW és JPEG fájlokba. Kiemelten fontos a számomra a fotók biztonsága, ezért az elkészült képanyagokat a lehető legrövidebb idő alatt lementem, valamint biztonsági másolatot készítek belőlük. A biztonságra törekvés az esküvői fotózás során is fontos, ezért minden kritikus felszerelésemből rendelkezem tartalékkal.
A fényképezés mellett a fotók utómunkálataira is nagy hangsúlyt fektetek, amelynek az egyik legfontosabb momentuma a fotók válogatása, amely szerintem a nyers képanyag elkészülte után a legfontosabb dolog. Fontos dolognak tartom, hogy a felkéréskor nekem szavazott bizalom nemcsak a fotók elkészültére, hanem a válogatására is kiterjedjen, úgy hiszem, hogy a fotók válogatása és szelektálása az én felelősségem, ezt ugyanolyan lelkiismeretesen végzem el, mint magát a fényképezést.
A fotók utómunkálata során minden fotót áttekintek, javítom rajtuk a képi hibákat, szükség esetén megvágom őket, a fotó hangulatának megfelelően beállítom a színeket és a tónusokat, ha kell módosítok az expozíción, retusálok, valamint élesítést és zajcsökkentést végzek. Az utómunkálatok során a természetességre törekszem, és nem végzek olyan képmódosításokat, amelyek művi hatást keltenek. Az esküvői fotókon mindenkit a maga valójában ábrázolok idealizált formában, vagyis megpróbálom az ügyfeleimet a lehető legszebb oldaláról lefotózni, de az elkészült fotókon nem végzek olyan módosításokat, amelyek nem fedik a valóságot, vagyis nem karcsúsítok, nem magasítok, nem színezek át hajat, nem teljesítek hasonló kéréseket.
Az elkészült fotókat digitális tárhelyen adom át teljes felbontásban és JPEG formátumban, amely a leggyakoribb tömörített képformátum, gyakorlatilag minden digitális eszköz felismeri. Nagyon fontos, hogy nyers fotót nem adok át, mert egyrészt a tömörítetlen képformátumot nem ismeri fel a legtöbb eszköz, másrészt ezekre a fotókra úgy tekintek, mint amelyek befejezetlen fotók, és nincsenek kész az átadásra. Mindez nem hiúsági, hanem igényességi kérdés, mert csak olyan fotóhoz szeretném adni a nevem, amelyet teljesen késznek gondolok, amelyhez manapság az utómunka elvégzése is hozzátartozik. Ha egy már átadott fotó utómunkálataival kapcsolatban általam teljesíthető kérés merül fel a párok részéről, akkor azt nagyon szívesen teljesítem, például sokszor felmerül egy-egy fotó esetében, hogy készítsem el fekete-fehérben is, mert a képanyagban annyira tetszenek a hasonló színvilágú fotók. Az esküvői fotók átadási határidejére legfeljebb két hónapot szoktam vállalni, de a gyakorlatban két hét alatt át szoktam adni az elkészült képanyagok túlnyomó többségét, illetve a várakozás csillapítására mindig küldök egy kis ízelítőt az első elkészült fotókból.
Az esküvői fotózás menete során szeretem riport szerűen megörökíteni az eseményeket, éppen ezért szeretem, ha egy esküvőn már a készülődéstől kezdve fotózhatok, mert ez segít jobban keretbe foglalni az elkészülő fotóanyagot. Már az esküvői készülődés fotózásakor is szeretek külső megfigyelőként, a lehető legjobban megbújva fotózni, amit a kreatív fotózás kivételével szeretek végig vinni a nagy napon. Sokszor hagyom, hogy elvigyen az esküvő hangulata, beleélem magam a történésekbe, elmerülök a násznép forgatagában, de mégis igyekszem a külső szemlélő szerepében maradni, mert csak így láthatom jól, hogy mit kell megörökíteni. Egyedül a kreatív esküvői fotózás erejéig engedem el az esküvő riportszerű fotózását, ekkor kommunikációval, instrukciók adásával és apró beavatkozásokkal érem el a céljaimat. Itt pont nem a kívülállás a célom, hanem az, hogy annyira a bizalmába férkőzzek a pároknak, hogy megmutassák nekem a személyiségüket és az egymás iránti érzéseiket. A kreatív esküvői fotózás során kerülöm az erőltetett beállításokat, ehelyett próbálom dinamikusan, de legalább valamilyen apró mozdulat közben lefotózni a párokat. A kreatív esküvői fotózást követően a szertartás, a vendégvárás és a lakodalom alkalmával újból leválok a párokról, és elsősorban nem a személyüket, hanem a körülöttük történő eseményeket fotózom riport szerűen, természetesen őket is szépen belekomponálva a fotókba.
A szabadban és beltérben is szeretem elkészíteni az esküvői kreatívot, de a műtermeket és a stúdiókat nem kedvelem, ha kreatív esküvői fotózásról van szó, szerencsére az ilyen jellegű fotózások kimentek a divatból, és nem is kapok ilyen felkéréseket. Az elmúlt időszakban azonban azt vettem észre, mintha a beltérben való fotózást még jobban megkedveltem volna, hiszen manapság rengeteg olyan esküvői fotós helyszín nyitotta meg a kapuit, ahol élményszámba megy a fotózás.
A vállalkozási szemléleteim
Az esküvői fotós tevékenységemet főállásban végzem, a karrierem kapcsán ez a vállalkozás a legfontosabb a számomra, ami azt is jelenti egyben, hogy ennek megfelelően állok hozzá az esküvői fotós feladataimhoz. Sok más dolog is érdekel, más tevékenységeket is végzek a vállalkozásomban, de az esküvői fotózás az első.
Az esküvői fotózás nagyon bizalmi szakma, hiszen az életük egyik legfontosabb napjának megörökítését bízzák rám a párok, ami a megismételhetetlenségével hatalmas felelősséget tesz a vállamra. Az esküvői fotós rutinom bővülésével egyre kevésbé érzem ezt a felelősséget a vállamon, de ennek ellenére minden egyes munka során tudatosítom magamban, hogy milyen fontos az a bizalom, ami a felkérésem mögött van. A mai napig megtiszteltetésnek érzek minden esküvői fotós felkérést, amely felkérések a tanúbizonyságai annak, hogy jól végzem a munkám.
A párokkal való interakcióm során igyekszem a lehető legközvetlenebb módon viselkedni, mert ez segít egyszerűsíteni a közöttünk lévő kommunikációt, de ez a közvetlenség sosem csap át öncélú haverkodásba, mert sosem felejtkezem meg arról, hogy munkakapcsolatban vagyunk. Az esküvői fotós munkám kulcsa a kapcsolatteremtés és kommunikáció: hiszem, hogy már a kapcsolatfelvételkor kialakulhat közöttünk egy olyan íve a kommunikációnknak, amelyet csak végig kell vinnünk az eredményes munka érdekében. A legtöbb párral az esküvőt követően sem szakad meg a kapcsolatom, mert sokszor keresnek meg más jellegű fotózások ügyében. Több alkalommal volt lehetőségem az ügyfeleim otthonában munkaügyben egyeztetni, ilyenkor mindig nagyon jó érzés volt az általam készített fotókat a falaikon látni.
A vállalkozásomat igyekszem transzparensen működtetni, mert az a célom, hogy az ügyfeleim ismerjék valamennyi szolgáltatásomat, és az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Azon kevés esküvői fotós közé tartozom, akik nyíltan vállalják az esküvői fotós áraikat, amivel szeretném még inkább növelni a bizalmat köztem és az ügyfeleim között.
Minden ügyfelemmel megbízási szerződést kötök, ami nálam alapvetés, az elköteleződés egyik legfontosabb tanúbizonysága. Már az első pillanattól fontos volt nekem, hogy legálisan, vállalkozás keretében végezzem az esküvői fotós tevékenységem: egy percig sem akartam szürke zónában mozogni, így a vállalkozás kiváltása előtt fényképész végzettséget szeretem, és csak akkor kezdtem el a tényleges vállalkozásom, amikor számlaképessé váltam. Tudom, hogy ennek alapvetésnek kellene lennie, de ismerve a magyar valóságot higgyétek el, hogy nem az.
Fontos dolog a vállalkozásomban, hogy pest megyei esküvői fotósként – dunakeszi esküvői fotósként az egész országban vállalok felkéréseket. Azért döntöttem így, mert úgy éreztem, hogy a változatos esküvői helyszíneken való munka segít abban, hogy ne égjek ki. Szeretem az utazást, nem jelent gondot néhány óra vezetés, cserében pedig rengeteg új lehetőséget és szabadságot kapok. Hiszek a lokalitásban, azt gondolom, hogy a legjobb helyi esküvő szolgáltatókat elhívni az esküvőkre, viszont bőven vannak olyan helyek az országban, ahol a helyi esküvői szolgáltatók vagy nincsenek elegen, vagy nem elég jó a szolgáltatásuk. Mindehhez a vállalásomhoz az is hozzátartozik, hogy az utazásomért nem számolok fel kiszállási díjat, mert éppen ezen vállalás miatt nem lenne fair ezt a díjat az ügyfeleimre hárítani. Az esküvői fotós munkámat sokszor összekötöm a szabadidőmmel is, ha úgy adódik, akkor a családom is követ, és másnap egy kirándulással vezetjük le a munka fáradalmait.
Ahogyan a pároknak is van álmai esküvői szolgáltatója, úgy nekem is van álmaim ügyfele. A marketingesek ezt buyer perszónának, vagy ügyfél perszónának hívják, aki nem egy valós, hanem egy elképzelt személy, akihez nagyon hasonló ügyfeleket szeretnének megtalálni. Az én ügyfél perszónám olyan személy, aki professzionális esküvői szolgáltatókkal dolgozik, alaposan megtervezi az esküvőjét, a fényűző luxus helyett a visszafogott elegancia jellemzi, jól látható belső kisugárzása van, ki tudja mutatni az érzelmeit, valamint az esküvője valódi főszereplőjévé tud válni. Félreértés ne essék, nem válogatok az ügyfeleim között, hanem a kommunikációmmal és a kisugárzásommal próbálok olyan ügyfeleket bevonzani, akikre jellemzők ezek a tulajdonságok.
Ez a bemutatkozás csak a jéghegy csúcsa – 10 perc alatt ennyit tudok magamról elmondani. Ha tetszenek a munkáim, és illeszkedik a személyiségem a tiétekhez, akkor üljünk le egy kávéra, és beszéljünk az elképzeléseitekről.
Torzsa Lajos esküvői fotós