Esküvői fotósként azt tapasztaltam, hogy fotóriporteri stílusban úgy lehet szépen keretbe foglalni egy esküvő megörökítését, ha a készülődéstől kezdve a lakodalom lényegi részén is jelen vagyok. Saját tapasztalatom szerint az elmúlt időszakban a lakodalom fotózásra való igény mintha halványult volna, pedig rengeteg előnye van annak, ha a lagzi fotózását is kéritek, éppen ezért az alábbiakban összefoglaltam néhány gondolatot és tanácsot a lakodalom fotózásával kapcsolatban.
Az egyik fontos érv a lakodalom fotózása mellett, hogy arányaiban nem kerül így többe a szolgáltatásom, a rászánt pénzösszeg pedig egy kerek történet elmesélésének a formájában térül meg. A magam részéről igyekeztem úgy kialakítani az esküvő fotós áraimat, hogy megérje kérni a lakodalom fotózását.
Sokan azért ódzkodnak a lakodalom fotózásától, mert ott már nehezebb előnyös fotókat készíteni. Ez egyrészt a násznép vérmérsékletétől függően nem feltétlenül van így, másrészt az önfeledt szórakozásról készült fotóknak is van helye egy esküvői fotóalbumban, és nem baj, ha már nem úgy tart a frizura, vagy lekerül a zakó a férfiakról.
Sokan a vendégek által készített buli fotókkal szeretnének valamilyen emléket megőrizni a lakodalomról, pedig ilyen körülmények között a legnehezebb a fotózás, hiszen alapvetően kevés fényben, illetve rossz fényviszonyok között kell fotózni. Ebben az esetben is azt gondolom, hogy a vendégek maradjanak civilek, érezzék jól magukat, a fotók felelőssége pedig legyen rábízva egy profi esküvői fotósra.
A lakodalom fotózását azért szeretem nagyon, mert ilyenkor már mindenki felszabadult, így ebben az időszakban természetes fotókat lehet készíteni. Az esküvő hivatalos része sok mindenkit feszélyez (még akkor is, ha nem nekik kell oltár elé állni), de a ceremóniák után a legtöbben fel tudnak oldódni, ami nagyon jól ki lehet használni a legjobb fotók elkészítéséhez.
A kiváló végeredmény eléréséhez a lakodalom fotózásakor is fontos a megfelelő feltételek biztosítása. Amíg a vendégeknek a megfelelő tánctér, vagy a dekoráció fontos, addig nekem elsősorban azokra a fényekre van szükségem, amelyek díszítenek a fotókon. Ezek lehetnek pontszerű fényforrások, nagy lámpák, lézerek, vagy akár disco gömbök – a lényeg, hogy hatásos környezeti fényt és buli hangulatot teremtsenek. A legtöbb esküvői zenei szolgáltató rendelkezik ilyen fénytechnikával, de ha mondjuk saját magatok biztosítjátok a zenét a lagziban, akkor a fénytechnika bérlés mindenképpen legyen napirenden a szervezéskor.