Idén úgy alakult, hogy még a fürdőszezon előtt lefoglaltak több Balaton környéki esküvőre, amelynek az egyik állomása Ancsi és Seref esküvője volt Siófokon. Szeretem ebben az időszakban, hogy már elkezdődik a nyüzsgés a tó körül, azonban zsúfoltságnak még nyoma sincs, így nagyon kényelmes körülmények között tudtam dolgozni.
A polgári szertartásra a Városházán került sor, azonban a templomi szertartás és a lakodalom már Siófok nyugodt, kertvárosi részén, Siófok-Kiltiben volt megtartva, amely egyben Ancsi gyermekkorának a helyszíne volt. A rövid kreatív esküvői fotózást Siófok kikötőjében tartottuk, majd az esküvői ceremóniák után a Piknik Wellness Hotelban folytatódott a nagy nap egy nagyon szép vacsorával, és egy igazán jól sikerült lakodalommal.
Az esküvő eseményeit nagyon jól kézben tartotta Fehér Péter ceremóniamester, aki a már önmagában is színvonalas ceremóniamesteri munkáját nagyon érdekes bűvészi mutatványokkal támogatta meg. Péter egyébként nagyon érdekes személyiség: mindenhol ott volt az esküvő napján, de pont annyira láttatta magát, amennyire arra szükség volt, nagyon jól érezte az események ritmusát, a bűvészi mutatványokkal pedig nem esett át a ló túloldalára.
A lakodalomban a zenét Csordás Tamás – Thomas Rush biztosította, akinek nagyon hálás dolga volta a násznéppel, mert Ancsiék végig bulizták a lagzit.
Ahogy írtam, vár még néhány esküvő a Balaton körül, de az igazi nyári szezonban már átadom a helyem az autópályán a nyaralóknak, mert elsősorban Budapesten és Pest megyében teszek eleget felkéréseknek.
Esküvői szolgáltatók:
Esküvői helyszín: Piknik Wellness Hotel
Ceremóniamester: Fehér Péter ceremóniamester
Zene: Csordás Tamás – Thomas Rush esküvői Dj
Torzsa Lajos – esküvői fotós Siófok