Torzsa Lajos esküvői fotós

Esküvői fotós Vas megye

Az elmúlt időszakban sok megkeresést kaptam Vas megyéből esküvői fotózás kapcsán, amelyeknek szívesen tettem eleget. Pest megyei fotósként sokáig szinte csak a környéken fotóztam, mostanában viszont egyre több felkérést kapok az ország nyugati feléből, amelynek legalábbis a párok szerint az az oka, hogy főképp az esküvői főszezonban nem találnak helyi esküvői fotóst. Ha neked is hasonló problémád adódott, akkor bátran olvasd el a bemutatkozásom.

Dunakeszin lakom, de az említett munkák miatt sokszor jártam Vas megyében, valamint Szombathelyet kifejezetten a szívembe zártam, mert majd egy évtizedig gyermek és fiatalkori edzőtáborozásaim helyszíne volt.

Magyarországon bárhol vállalok esküvői fotózást, így otthonosan mozgok az egész országban, valamint Vas megyében rendelkezek némi helyismerettel is, illetve ismerem az esküvői vendéglátó szolgáltatók egy részét. Szeretek változatos helyeken fotózni, aminek az ára az utazás, amelynek a költségét magamra vállalom, így kiszállási díjat külön nem számolok fel.

Néhány gondolat, amiért érdemes számolnod velem a vas megyei esküvői fotósok között:

  • Az esküvői fényképezés a hivatásom, ez annyit jelent, hogy csak erre a feladatra koncentrálhatok, így több időm jut egy-egy munkára, mint a legtöbb mellékállású esküvői fotósnak.
  • Nem sok esküvői fotósnak van fényképész végzettsége, én közéjük tartozom.
  • Pedagógus végzettségem van, szeretek emberekkel foglalkozni, ezért is lettem esküvői fotós.
  • Olyan professzionális eszközökkel dolgozom, amelyek kifejezetten az esküvői fotós témához ideálisak.
  • A fotók utómunkáját nagyon hasznos és kreatív lehetőségnek tartom, de ugyanígy igyekszem a nyers fotókkal is kreatívnak lenni.
  • Olyan egyéni vállalkozást működtetek, amely átlátható, igyekszem nyíltan bemutatni magamat.
  • A transzparencia jegyében az esküvői fotós áraimat is nyilvánossá tettem, így az esküvő szervezése során jól lehet velük kalkulálni.
  • A Szombathelyen kívül természetesen Vas megye más településein, így többek között Körmend, Kőszeg, Szentgotthárd, Celldömölk, Sárvár, Répcelak, Vasvár, Bük településeken és környékén is szívesen vállalok felkérést.
  • Valamennyi nekem bizalmat szavazó párral megbízási szerződést szoktam kötni, így a foglalás miatt az esküvő szervezése során már nem kell aggódni.
  • Hozzá vagyok szokva a távoli esküvői helyszínekhez, mindig időben indulok, soha nem kések.
  • Szeretem az elegáns öltözékeket, kifejezetten szeretem az elegáns ingeket, tudom hogy illik megjelenni egy esküvőn.
Torzsa Lajos – esküvői fotós Vas vármegye – Körmend – Kőszeg – Szentgotthárd – Celldömölk – Sárvár – Répcelak – Vasvár – Bük

Kedvenc esküvői fotóim

Ajánlatot kérek

Esküvői fotós árak Vas megye

B R O N Z ​​​​​​​​​​​​​​​​​​ C S O M A G

120.000 FORINT

  • Készülődéstől a szertartás(ok)
    végéig.
  • Külön napi kreatív fotózás
    lehetősége díjmentesen.
  • 300-400 db átadott nagy felbontású fotó.

E Z Ü S T ​​​​​​​​​​​​​​​​​​ C S O M A G

140.000 FORINT

  • Készülődéstől a vacsora
    végéig.
  • Külön napi kreatív fotózás
    lehetősége díjmentesen.
  • 400-500 db átadott nagy
    felbontású fotó.

A R A N Y ​​​​​​​​​​​​​​​​​​ C S O M A G

160.000 FORINT

  • Készülődéstől a menyecske tánc
    végéig.
  • Külön napi kreatív fotózás
    lehetősége díjmentesen.
  • 500-600 db átadott nagy
    felbontású fotó.

A fenti ajánlat szombati esküvői napokra vonatkozik,
attól eltérő napokra 20% kedvezményt biztosítok.

Lehetőség van második fotós igénylésére is, ennek a díja csomagtól függetlenül 60.000 Ft.