Torzsa Lajos esküvői fotós

Esküvői fotós Veresegyház

Sokak szerint Veresegyház még mindig egy alvó kisváros, ahova a Medveotthon végett megéri néha egy rövid kitérőt tenni, pedig Veresegyház az elmúlt időszakban a környék gazdasági és kulturális központjává nőtte ki magát, ezzel pedig a város státusza is jelentősen megváltozott. Mindezek mellett az elmúlt évtizedben rengetegen költöztek Veresegyházra és a vonzáskörzetébe, így természetesen egyre több esküvőt is tartanak erre, amelyhez azonban mintha az esküvői fotósok létszáma mintha nem zárkózott volna fel. E lehetőséget megtapasztalva Dunakeszi lakosként szeretném növelni a helyi felkérések számát, így ajánlom figyelembe a szolgáltatásom.

Természetesen Veresegyházhoz rengeteg szállal kötődöm, így ismerek minden olyan fotós lehetőséget, amit a környék nyújtani tud, továbbá ismerem a környékbeli településeket, valamint természetesen Budapestet is, így rendelkezem minden olyan előnnyel, amelyeket csak egy helyi fotós tudhat a magáénak. A közeli lakhelyem lehetőséget teremt arra, hogy az esküvői egyeztetéseket a lehető legrugalmasabban szervezzük, valamint az esküvő napján is a lehető legrugalmasabban tudok alkalmazkodni az esetleges változásokhoz.

A fentiek mellett az alábbi érveim vannak, hogy miért érdemes számolnod velem a veresegyházi esküvői fotósok között:

  • Képzett fotós vagyok, így a tudásom alapját iskolai rendszerben tanultam meg. Erre az alapra tudtam a későbbiekben rengeteg szakmai tanfolyammal és workshoppal építeni.
  • Hivatásos esküvői fotós vagyok, ami annyit jelent, hogy a tevékenységemet főállásban végzem, a gyakorlatban minden más feladatom az esküvői fotózásnak van alárendelve.
  • Az esküvő az egyetlen választott fotós témám, esküvőn kívül szinte mást nem is fotózok, így minden figyelmemet ennek a témának tudom szentelni, ügyelni tudok az apróságok elsajátítására is.
  • Gyakorlatilag az esküvői fotózás az egyetlen témám, és ennek megfelelően az elmúlt években igyekeztem a lehető legalaposabban megismerni az esküvők világát.
  • Csak profi fényképezőgépekkel és fotós eszközökkel dolgozom, ezek közül is olyanokkal, amelyek kifejezetten az esküvői téma fotózására alkalmasak.
  • Sok időt töltök a fotók utómunkálataival, szeretem az utómunkát, mint kreatív eszközt, azonban a nyers fotók minőségére éppúgy odafigyelek.
  • Minden szerződést megbízási szerződés és foglaló ellenében vállalok, így távoli esküvő esetén is biztos lehetsz a foglalás felől.
  • Az esküvői fotós áraim nyilvánosak, így mindenki tud róluk tájékozódni, az ajánlataimban ugyanezeket az árakat küldöm ki.
  • Imádok változatos helyszíneken fotózni, éppen ezért az egész országban vállalok felkéréseket, ezek mellett a lakhelyem, illetve a Veresegyház környéki esküvő fotós felkérések változatos kihívásokat jelentenek a munkám során.
Torzsa Lajos – esküvői fotós Veresegyház – esküvői fotózás Veresegyház

Kedvenc esküvői fotóim

Ajánlatot kérek

Esküvői fotós árak Veresegyház

B R O N Z ​​​​​​​​​​​​​​​​​​ C S O M A G

200.000 FORINT

  • Készülődés fotózása
  • Kreatív fotózás
  • Szertartások fotózása
  • Csoportképek elkészítése
  • Külön napi kreatív fotózás lehetősége díjmentesen.
  • Fotók átadása digitálisan a WeTransfer rendszerén keresztül

E Z Ü S T ​​​​​​​​​​​​​​​​​​ C S O M A G

250.000 FORINT

  • Készülődés fotózása
  • Kreatív fotózás
  • Szertartások fotózása
  • Csoportképek elkészítése
  • A násznép fotózása a vacsoráig
  • Külön napi kreatív fotózás lehetősége díjmentesen.
  • Fotók átadása digitálisan a WeTransfer rendszerén keresztül

A R A N Y ​​​​​​​​​​​​​​​​​​ C S O M A G

300.000 FORINT

  • Készülődés fotózása
  • Kreatív fotózás
  • Szertartások fotózása
  • Csoportképek elkészítése
  • A násznép fotózása, valamint a lakodalom fotózása a menyecske tánc végéig
  • Külön napi kreatív fotózás lehetősége díjmentesen.
  • Fotók átadása digitálisan a WeTransfer rendszerén keresztül

Az ajánlat minden költséget, így a kiszállás díját is tartalmazza. Az ajánlat szombati esküvői napokra vonatkozik, attól eltérő napokra 10% kedvezményt biztosítok.