Esküvői fotós Tolna megye
Eddig csupán néhány esküvői fotós felkérésem volt Tolna vármegyéből, azonban valamennyi fotózás nagyon jó hangulatú volt, és szemet gyönyörködtető helyszíneket tudtuk bejárni. Fotós munka végett tehát nem sokszor jártam még Tolna megyében, azonban borrajongóként rendszeres vendég vagyok a Tolnai borvidéken és a Szekszárdi borvidéken egyaránt, így elég jó helyismerettel rendelkezem. Ráadásul mostanában egyre több tolnai és szekszárdi borászat nyit az esküvői rendezvények irányába, így a munkám és a hobbim kezd összeérni. Mindezek miatt ugye nem kell mondjam, hogy egy tolna megyei esküvő kedvéért bármikor autóba pattanok.
Dunakeszin lakunk a családommal, így Tolna megye könnyen és gyorsan elérhető a számomra, ráadásul az utazásomért kiszállási díjat sem számolok fel. Nagyon szeretek változatos helyeken fotózni, amelynek az ára az utazás, ezt az árat pedig nem szeretném az ügyfeleimre terhelni.
Néhány gondolat, amiért érdemes számolnod velem a tolna megyei esküvői fotósok között:
- Azon kevés esküvői fotós közé tartozom, aki főállásban végzi a munkáját, emiatt sokkal több időm jut az alapos munkavégzésre.
- Fotós végzettséggel rendelkezem, emellett a biztos tudást rengeteg szakmai workshopon sajátítottam el.
- Pedagógus alap végzettségem van, szeretek emberekkel dolgozni, nem véletlenül vált az esküvő a fő fotós témámmá.
- Csak professzionális eszközökkel dolgozom, ebben nem ismerek kompromisszumot.
- Élek az utómunka adta képszerkesztési lehetőségekkel, de ugyanolyan fontosnak tartom, hogy a nyers fotóim is kiváló minőségűek legyenek.
- Szeretem, ha az ügyfeleim nemcsak a munkámat, de a személyemet is megismerik, ezért nyíltan kommunikálok magamról és a vállalkozásomról.
- Az esküvői fotós árak, amelyekkel dolgozom teljesen nyilvánosak, így a megismerésükhöz nem kell ajánlatot sem kérni.
- A Szekszárdon kívül természetesen Tolna megye más településein, így többek között Paks, Dombóvár, Bonyhád, Tolna, Dunaföldvár, Bátaszék, Tamási, Simontornya településeken és környékén is szívesen vállalok esküvői fotós felkérést.
- Fontos számomra a kölcsönös elköteleződés, ezért minden mellettem döntő ügyfelemmel megbízási szerződést szoktam kötni.
- A szolgáltatásom jellegéből adódóan hozzá vagyok szokva az utazáshoz, így egyáltalán nem okoz számomra gondot a vezetés.
- Mindig nagyon pontos és precíz vagyok, minden megbeszélt időpontra én szoktam legelsőnek odaérni.
- Esküvői fotósként a násznép tagjává válok, ezért én is ugyanolyan elegánsan öltözök fel az alkalomra.
Kedvenc esküvői fotóim
Ajánlatot kérek
Esküvői fotós árak Tolna megye
B R O N Z C S O M A G
150.000 FORINT
- Készülődés fotózása
- Kreatív fotózás
- Szertartások fotózása
- Csoportképek elkészítése
- Külön napi kreatív fotózás lehetősége díjmentesen.
- Fotók átadása digitálisan a WeTransfer rendszerén keresztül
E Z Ü S T C S O M A G
175.000 FORINT
- Készülődés fotózása
- Kreatív fotózás
- Szertartások fotózása
- Csoportképek elkészítése
- A násznép fotózása a vacsoráig
- Külön napi kreatív fotózás lehetősége díjmentesen.
- Fotók átadása digitálisan a WeTransfer rendszerén keresztül
A R A N Y C S O M A G
220.000 FORINT
- Készülődés fotózása
- Kreatív fotózás
- Szertartások fotózása
- Csoportképek elkészítése
- A násznép fotózása, valamint a lakodalom fotózása a menyecske tánc végéig
- Külön napi kreatív fotózás lehetősége díjmentesen.
- Fotók átadása digitálisan a WeTransfer rendszerén keresztül
Az ajánlat minden költséget, így a kiszállás díját is tartalmazza. Az ajánlat szombati esküvői napokra vonatkozik, attól eltérő napokra 10% kedvezményt biztosítok.